30 tény a kávéról, amit eddig nem tudtál
Pontosan mit tudnak az emberek a kávéról? Készítettünk egy 30 pontból álló listát a legérdekesebb tudnivalókról, szerte a világból.
Sok millió ember el sem tudja képzelni a reggelét egy frissen lefőtt fekete nélkül (mi is ebbe tartozunk). Azonban mégis sokan még ma is egy rossz szokásként tekintenek rá. Számos kutatás bizonyítja a kávé jótékony hatását szervezetünkre többek között megvéd a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásától, a májbetegségektől, valamint csökkenti a szívelégtelenség kockázatát. Na de nézzük a listát.
#1
A világ legidősebb macskája rekordot tartó név szerint Creme Puff a Guinness rekordja alapján 38 éves volt és minden nap ivott kávét.

#2
Finnországban fogyasztják a legtöbb kávét a világon. Fogyasztásuk mértéke személyenként 10kg/év.

#3
Annak ellenére, hogy a koffein enyhe vízhajtó, nem veszít a szervezeted több folyadékot, mint amennyit beviszel a kávéfogyasztással, így kifejezetten a kávétól nem tudsz kiszáradni.

#4
A kávébab elnevezésben a ’bab’ nem helyes ugyanis nem babról, hanem bogyóról beszélünk, valamint gyümölcsnek számít.

#5
Mielőtt a kávé széles körben elérhetővé vált, a népszerű reggeli ital a sör volt.

#6
Úgy tartják, hogy a kávét egy kecskepásztor fedezte fel Etiópiában az 1500-as években, aki észrevette, hogy a kecskék rendkívül energikusak lettek bizonyos bogyók fogyasztása után és nem aludtak este. A pásztor megosztotta megállapításait a helyi szerzetesekkel. Miután megalkották saját italukat a kávébabból, rájöttek, hogy egész éjjel fent maradhatnak imádkozni. A hír elterjedt más etióp szerzetesekhez és nem sokkal később meghódította az egész civilizált világot.

#7
Tudósok egy csoportja sikeresen előállított biodízelt őröl kávéból. Így egy nap talán a kocsidat is a kávé hatja majd.

#8
Mielőtt az emberek megtanulták, hogyan kell kávét főzni, a kelet-afrikai törzsek összekeverték a kávébogyókat állati zsírral, és táplálékként fogyasztották.

#9
Az emberek globálisan 2.25 milliárd kávét fogyasztanak naponta.

#10
A kávé 20%-kal tovább marad meleg, ha tejszínt adunk hozzá.

#11
A kávé akkor a leghatékonyabb, ha 9:30 és 11:30 között fogyasztjuk.

#12
Tanulmányok kimutatták, hogy a kávéfogyasztás csökkenti a depresszió kialakulását is.

#13
A becslések szerint nagyjából 80-100 csésze kávé lenne halálos adag egy átlagos felnőttre.

#14
A legdrágább kávé a világon a Black Ivory Coffee. Kilója akár 1100 dollárba, azaz 330 ezer forintba is kerülhet. Ez a kávé a thai elefántok által elfogyasztott és ürített, részben emésztett kávécseresznyéből készül.

#15
A koffeinmentes kávé nem teljesen koffeinmentes. A koffeinmentesítési folyamat általában eltávolítja a koffein 94-98 százalékát. Tanulmányok kimutatták, hogy míg az átlagos ~500g kávé 188 ml koffeintartalmú, addig átlagosan az ~500g koffeinmentes változata 9.4ml koffeint tartalmaz.

#16
Észak-Korea tartja a világ legnagyobb jeges kávé elkészítésének rekordját. A pohárban 14.228 liter jeges Americano kávé volt.

#17
A kávét olyan nagy mennyiségben fogyasztják, hogy a világ második legnagyobb forgalmazott árucikke, amelyet csak a nyersolaj múlja felül. Ez a legkedveltebb italunk a víz után. Világszinten több mint 100 milliárd dolláros piac.

#18
A kávét 1511-be betiltották Mekkában, nem sokkal a megjelenése után. Úgy hitték, hogy ösztönzően hat a radikális gondolkodásra és a tétlenségre.

#19
A korábbi arab kultúrában és látszólag még ma is Szaúd-Arábiában a nők elválhattak jogi úton a férjüktől, ha a férj nem biztosítja a friss kávét reggel.

#20
Az amerikaiak átlagosan 1092 dollárt költenek évente kávéra. Ez körülbelül 21 dollár hetente. Valamint a fiatalok általában többet költenek a kávéra, mint az idősebbek.

#21
A Fairtrade kávé többe kerül, de nagyban javítja a kávétermelő földeken dolgozók körülményeit, és a Fairtrade Premium legalább 25%-át költik a termelékenység és a minőség javítására. Ezt jól bizonyítja, hogy az elmúlt években a Fairtrade kávétermékek számos Great Taste Díjat nyertek.

#22
A kávénak két fő kategóriája van: Robusta és Arabica. A Robusta savas és testes, kemény ízű, magasabb koffein szintű. Az Arabica ismert finom ízéről és alacsony savasságáról.

#23
A Starbucksban több mint 87.000 különböző italkombinációt rendelhetsz.

#24
Brazília a legnagyobb kávétermelő ország a világon. A kávétermelés 1/3 itt történik már több mint 150 éve. A második legnagyobb Vietnám.

#25
Elfogyasztás után nagyjából 5 óráig van jelen a szervezetedben a kávé mielőtt kiürül teljesen. A koffein hatása a fogyasztástól számított 30-60 perc elteltével éri el csúcspontját.

#26
A kávé gyorsítja az anyagcserét. A koffein stimuláns, ami ideiglenesen növeli az anyagcsere folyamatokat. Néhány fitnesz edző is fogyaszt kávét edzés előtt, hogy maximalizálja a zsírégető potenciált.

#27
Kutatások arra utalnak, hogy a kávéfogyasztás segíthet csökkenteni az alkohol fogyasztása miatt kialakuló májkárosodást. Egy kísérlet sorozat folyamán több mint 430.000 májkárosodásban szenvedőt figyeltek meg, miközben napi 2 csésze kávét ittak.
Az eredmények alapján 44%-kal kevesebb esélye volt a májzsugorodásnak.

#28
A férfiak csökkenthetik a prosztatarák kockázatát kávéfogyasztással.
Tanulmányok azt sugallják, hogy azok a férfiak, akik napi 6 vagy több csésze kávét isznak 20%-kal csökkentik a betegség kialakulását.

#29
Amikor a kávé először széles körben jelent meg Európában, a keresztény lakosság nagy része nem volt hajlandó kipróbálni, és a sötét elixírt a muszlimok sötét italának nevezték. Nemsokkal később az 1600-as években VIII. Kelemen pápa kijelentette, hogy keresztény italról beszélünk, ezután kezdett nagyobb térhódítása lenni a térségben.

#30
A kávét ma rengeteg módon isszák. Túlnyomó részt a variációk alapja egy shot eszpresszó, sokan hozzáadnak még vizet, hogy Americano legyen. A Latte elkészítéséhez gőzölt tejet kell hozzáadni egy adag eszpresszóhoz. Jég, cukor vagy tejszín hozzáadása jelentősen befolyásolja az ital karakterét.
Számos ízesített szirupot is használnak – például karamella, vanília, csokoládé és mogyoró -, hogy egy egyedülálló keveréket kapjanak.

KONKLÚZIÓ
Tehát sok különböző módon készíthetjük el kedvencünket. A kávé népszerűsége ma is jelentősen növekszik és úgy tűnik töretlen ez a rajongás.
Ma minden bizonnyal a kávé valamilyen mértékben jelen van mindannyiunk életében. Csak gondoljunk vissza a felhőtlen beszélgetésekre a barátainkkal, egy meghitt randevúra a városban, vagy akár munkahelyi szünetek.
Összességében elmondhatjuk, hogy ez az egyetlen ital ma már a társadalmunk szerves részét képzi és már-már elképzelhetetlen nélküle az életünk.
És most igyunk egyet közösen, jó kávézást! 😊
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel is.